Pirosan izzik a melegítőm,
a színeket feltekerték.
Sávokra bontva hallgatom
azt az olajszagú zenét,
ami sohasem lehet elég zajos,
ellenállnak a hangfalak.
Míg a csikkek nyomait nézem a szőnyegen,
lesz aki elmosogat?
Celofán víz ömlik a csapból,
és bizsereg a bőr alatt -
több száz voltnyi szorgos hangya,
mert a hangyák nem alszanak.
Pár másodpercre azt is megértem,
mi az a végtelen,
de mikor megpróbálom elmagyarázni,
az egészet elfeledem.
Térdig süpped a parkettába
az a robotszerű alak,
aki olvadó műanyagtól szaglik,
és technora bólogat.
Kikelt egy fülbemászót -
ami savban ázott
és programoz dolgokat,
hogy azt szintetizáljam magamnak
lehetek még boldogabb.
Ki vagyok hegyezve,
így nem fogok aludni.
Csokorba rendezve
a rostok rózsái.
Vérrel telítődnek
mind a hajszálerek.
Miközben az ágyon fekszem,
megcsókolnám az eget.
Soha nem elég jó,
és sose lesz elég.
Csak elfáradni tudok,
pedig élvezni szeretnék.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése