Sokáig egyke voltam, mert bár a szüleim szerettek volna még egy gyereket, az anyagiak miatt nem mertek belevágni a dologba. Amikor azonban egy kicsit egyenesbe jöttek, mégiscsak merték vállalni a második babát, így nyolc évvel később megszületett az öcsém.
Ám nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen testvérem. Nagyon szép gyerekkorunk volt, rengeteg jó emléket őrzök abból az időből. Akkoriban az öcsémmel, Sándorral töltöttem minden szabad percemet. Általában jól megvoltunk egymással, ritkán veszekedtünk. Pótmamájaként babusgattam és minden lépéséről tudtam.
Tizenhat éves nagy kamasz volt már, amikor karácsony előtt Németországba utaztunk síelni. Én akkoriban már inkább a magam életét éltem, ezért jó volt, hogy újra együtt a család. Az első napok vidáman teltek, a hétköznapok gondjairól megfeledkezve szórakoztunk, gyönyörködtünk a mesébe illő tájban. A negyedik napon azonban Sándor megbetegedett.
Negyven fokra szaladt fel a láza, és az orvos nem tudta, mit tegyen vele, mert a láz semmitől sem ment lejjebb. Másnapra bedagadt az arca, majd teljesen felpuffadt. Nagyon sajnáltam szegényt, de ahányszor ránéztem, mindig nevetnem kellett. Ilyenkor dühöngött, de amikor elé tettem a tükröt, ő is nevetett.
Az orvos szerint mumpsza volt. Ha nem is úgy alakult a szabadságunk, ahogyan elterveztük, végül is szerencsésen megúsztuk, és mire hazautaztunk, az öcsém már szinte teljesen jól volt. Csak akkor dühödött fel, ha csúfolódva felfújtam olykor az arcomat, hogy a betegségére, dagadt arcára emlékeztessem. Én pedig még évek múlva is így fejeztem ki, ha haragudtam rá.
Egyik alkalommal ezzel vágott vissza:
– Remélem, egyik lányom se lesz olyan csúf, mint te! – Ekkor már egyetemista volt, és jegyben járt Lizával, az egyik évfolyamtársával. Nagyon szerették egymást, jó volt rájuk nézni.
Megtudta: soha nem lehet gyereke
Amikor megszerezték a diplomát, összeházasodtak. Liza mindig sok gyerekről álmodott, de még az első sem akart jönni. Már hét éve éltek együtt, és még mindig nem született gyerekük. A problémájukkal orvoshoz fordultak, és rengeteg hosszadalmas vizsgálaton estek át, mire kiderült, a hiba Sándorban van. Az orvosuk, dr. Smith szerint a gyermekkori mumpsza a bűnös, attól vált nemzőképtelenné.
Az öcsém nagyon szomorú volt, amikor megtudta: soha nem lehet gyereke. Hát még amikor Liza bejelentette, így nem akar tovább Sanyival élni, mert ő több gyereket akar, és vele ez a vágya nem teljesülhet. Viszont ha együtt maradnak, akkor kifut az időből, negyvenévesen mégsem kezdheti az anyaságot. Sándor teljesen ki volt borulva.
 |
| forrás: kiskegyed |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése