Igaz történet: Mindent megadott neki, ő mégis a halálba kergette

(Forrás:kiskegyed.hu)

Lassan már három éve, hogy elment közülünk az öcsém, de mi, a testvérei, a szülei, a gyermekei és a barátai soha nem fogjuk elfelejteni. Fájdalmunk csitulhat az évek során, de megnyugvást talán soha nem találunk. Sok olvasó okulhat belőle, és talán ráébred: nem az a lényeg, hogy párt keressen magának, hanem az, hogy ha megtalálta a társát, kölcsönösen szeressék és tiszteljék egymást. És ne csak addig tegye ezt, amíg a másik kényeztetni tudja, hanem akkor is, amikor tele van gonddal, bajjal.


Néhány éve karácsonykor meghalt az öcsém, Sanyi. Most lenne harmincnyolc éves, ha nem vetett volna véget az életének. Mindig is nagyon szerettem, és részese voltam az életének. Az első házassága nem sikerült, ezért elváltak, majd később megismerkedett egy lánnyal. Elkezdődött a közös életük, ami nagyon jól indult, tele szerelemmel, boldogsággal. Eleinte a barátnője anyjánál laktak, itt született meg az első gyermekük. Később banki és vállalati kölcsön segítségével egy házat vásároltak, amin rengeteg javítanivaló volt.

A testvérem szorgalmasan dolgozott, hajtotta a vágy, hogy szép otthont teremtsen kis családjának. Akármilyen fáradtan ért haza a munkahelyéről, szinte azonnal nekilátott az otthoni feladatoknak. A kis házikó épült, szépült, csinosodott.

Mindent meg akart adni a családjának

A felesége is dolgozott, egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy újra terhes. Ekkor kilépett a munkahelyéről, és lavinaszerű gyorsasággal jöttek a bajok. Mert a pénz már nem volt elég. Az öcsém egyedül keresett, a felesége azonban továbbra is elvárta, hogy megkapja tőle a szokásos drága illatszereit, hajfestékeit, és persze az új ruhák sem maradhattak el. De kellett neki új tévé, videó, mosógép, hűtő, és még mennyi minden! És a ház felújítása se maradjon el!

Mindezért ő maga semmit nem tett, hiszen terhes volt, önmagán kívül nem érdekelte semmi. A testvérem pedig továbbra is dolgozott, észre sem véve, mi folyik körülötte. Számára az volt a legfontosabb, hogy mindent megadjon családjának.

Minden keservesen megkeresett forint kifolyt az asszony kezéből

Megszületett a második gyerek, és innentől még nehezebb lett az élete. Szegény öcsém teljesen lerongyolódott, kitaposott cipőben járt, magára szinte semmit sem költött. Bolondja volt az asszonyának, nagyon szerette a gyerekeit, és tovább robotolt.

Egy nap aztán, mint derült égből villámcsapás, úgy érte a hír – munkanélküli lett. Tudta, nem sok esélye van új helyet találni, hiszen a munkanélküliség futótűzként terjed a mi vidékünkön. De azt is tudta, hogy a családját valahogy mégis el kell tartania.

Minden létező munkát elvállalt, amit talált. Dolgozott a földeken, ha krumplit kellett szedni, fát vágott, ha arra volt szükség. Nem számított, milyen koszos, alantas munka. A lényeg az volt, hogy pénzt hozzon. És minden fillért, amit keresett, hazaadott a feleségének, akinél a forint ahogy jött, úgy el is ment. Szinte kifolyt az asszony kezei közül. Az esedékes számlákat, csekkeket nem fizette be, ezért jött a felszólítás, hogy az összes tartozást egy összegben fizessék ki. Az öcsém teljesen összeroppant, de dolgozott tovább. Az adósság pedig egyre jobban gyűlt.

Aztán egy nap életveszélyes állapotban kórházba került. Egy családi vita után a gyerekei találtak rá: eszméletlenül feküdt az ágyban. Amikor felépült, újra robotolni kezdett, de már nem láttuk többé nevetni. Szeméből mélységes bánat áradt, de nem panaszkodott.

Megpróbáltunk segíteni
Felruháztuk, élelmiszert vettünk nekik. De mindez csak csepp volt a tengerben. A hullámok egyre jobban összecsaptak a feje fölött – a feleségét továbbra sem érdekelte semmi, csak a szépítkezés. Amikor az öcsém már nem tudott napszámba járni (hiszen minden idénymunka elmúlik egyszer), a felesége elfordult tőle. Ekkor kapott szárnyra a hír: a sógornőmnek van valakije.

A testvérem végleg összeroppant. Szerette a feleségét és a gyermekeit, nem véletlen, hogy emberfeletti erővel küzdött értük. Mindent elviselt, mindent megtett, hogy megtarthassa őket, de az asszony félrelépése teljesen tönkretette. Számára már nem volt jövő, nem nyújthatott semmi szépet az élet. Karácsony után önnön kezével vetett véget az életének.

De azt az asszonyt vajon megkérdezi-e a lelkiismerete? Eszébe jutnak-e azok az idők, amikor együtt tervezgettek, miközben megbújtak egymás karjaiban? Vajon össze tudja-e hasonlítani az egykori szerelmes lányt azzal az asszonnyal, aki halott férjének egy ruhát sem volt hajlandó bevinni, hogy felöltöztessék, és abban kísérjék utolsó útjára?

Sok-sok kérdés, amire talán soha nem kapunk választ sem én, sem a gyerekek. Elment a számunkra legkedvesebb, legtisztább ember… Egy olyan ember, aki mindent megtett, odaadott a családjáért.

Eszébe jut-e annak az asszonynak valaha, hogy a halálba kergetett egy férfit? Az egyetlent, aki őt mindenkinél jobban, igazán szerette.